„Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hét elején Jeruzsálemben folytatott kétoldalú tárgyalásokat Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és Gabi Askenazi külügyminiszterrel. Mit tekint a vizit legfontosabb eredményének?
Nehéz időket élünk a koronavírus-járvány miatt; a magyar miniszter látogatása már csak emiatt is rendkívül fontos, hiszen a két ország szorosan együttműködik annak érdekében, hogy megoldásokat találjon a pandémia teremtette helyzetben. Vannak fontos projektjeink, például világszínvonalú lélegeztetőgépeket gyártunk közösen Magyarországon. A vizitnek ugyanakkor van egy rendkívül fontos politikai dimenziója is. Magyarország ugyanis azon kevés állam közé tartozik, amely kiáll Izrael mellett a nemzetközi színtéren. Országom pedig nagyon hálás Budapestnek, amiért nem fél felszólalni az Izraellel szembeni, előítéleteken alapuló politikai támadások ellen.
Mi az oka annak, hogy a két ország közötti kapcsolat minden korábbinál szorosabb lett az utóbbi időben?
Az egyébként is szoros kapcsolatokat tovább erősíti az a tény, hogy sok közös van bennünk. Egyrészt ugyanazt a politikai irányvonalat képviseljük, másrészt a Magyarországon élő zsidó közösség és a történelem is összeköt minket. Izrael ráadásul sajnos évtizedek óta az igaztalan támadások kereszttüzében áll, az utóbbi időben pedig Magyarország is hasonló sorsra jutott. Ahogy Szijjártó Péter hangsúlyozta Jeruzsálemben: mindkét ország bizonyosan az élvonalban lenne, ha rangsort állítanánk fel azok között az államok között, akik leginkább a nemzetközi szervezetek és a mainstream média támadásainak kereszttüzében állnak.
Úgy tűnik, a konzervatív kormányoknak számolniuk kell a liberális mainstream szüntelen kritikáival…
Izrael esetében nem az számít, hogy liberális vagy konzervatív kormány van-e hatalmon. Mindig túlnyomó többségben voltak azok a hangok, akik kritizálják az országot. A véleménnyel sosincs baj, azzal viszont annál inkább, hogy a demokrácia vagy a liberális eszmék nevében nemzetközi szervezetek vagy nem kormányzati szervezetek azzal vádolják Izraelt, hogy nem demokratikusan viselkedik a palesztinokkal, miközben ők maguk gond nélkül használnak demokratikusnak semmiképp sem nevezhető módszereket, amikor Izrael pellengérre állításáról van szó. Vegyük csak az Izrael-ellenes BDS (Bojkott, megfosztás és szankciók – a szerk.) mozgalmat, amely egyetlen célja, hogy kisöpörjék az izraelieket bizonyos területekről. Pedig nem lehet minden hibát Jeruzsálem nyakába varrni, hiszen a palesztinok azok, akik eddig bármiféle békemegoldást zsigerből elutasítottak. Az olyasfajta embereket pedig nem szeretem, akik rendkívül liberálisak és demokratikusak mindaddig, amíg egyetértesz a véleményükkel, de abban a pillanatban az emberiség ellenségévé kiáltanak ki, amint hangot mersz adni egy ellentétes álláspontnak.